VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


LUTTOR Ferenc
( Székesfehérvár, 1886. március 26. - Platanos [Argentína], 1953. április 28. )

r. k. kanonok, történész

A gimnáziumot szülővárosában végezte, a teológiát Veszprémben kezdte tanulni, Bécsben fejezte be. 1908-ban pappá szentelték, 1909-ben doktorrá avatták. Káplán Pápán, majd karkáplán Veszprémben, ahol 1911–1912-ben a Veszprémi Hírlap szerkesztője. 1910-től tanulmányúton járt Rómában, 1912-től ismét Veszprémben a Püspöki Könyvtár vezetője. A háború alatt egy ideig tábori lelkész a szerb harctéren, de betegsége miatt leszerelték. 1916-tól ismét tanulmányútra ment Konstantinápolyba. 1918 és 1928 között lelkész Balatonfüreden, 1929-től pápai prelátus, 1943-tól Nagyváradon kanonok. 1947-ben Argentínába ment és Buenos Airesben élt. Szervezte a magyar menekülteket, egyik alapító tagja a Centro Hungaró-nak, az Egyesületek Tanácsának és a Mindszenty Akadémiának, amelynek első elnöke is volt. Nevéhez fűződik a balatonfüredi, neoromán stílusú r. k. templom (tervezte: Fábián Gáspár), a mellette lévő iskola és a plébániaház építtetése. 2002-től tábla őrzi emlékét Balatonfüreden az általa építtetett templom falán. Plátanos (Argentina) magyar Angolkisasszonyok Intézetének templomkertjében van eltemetve.
  M.: Aestetikai tanulmányok. Vp., 1911. – Biblia pauperum. Wien, 1912. – Konstantinápoly. Szombathely, é.n. – Mária Terézia és a római Kúria. Bp., 1914. – A római Via Nomentana-i Szent Ágnes Egyház. Vp., 1916. – Róma. A város története. = KaSz., 1931.
  I.: ANTY Illés: Balatonfüred. (Plébániák története 1.) Vp., 1933. – BfÉL – Kertész. – MKtL VIII. köt. – Pfeiffer. – RÚL XIII. köt. – Varga.